Az Alocasia története az egzotikus trópusoktól a viktoriánus kor konzervatóriumain át a mai növénygyűjtők álmáig ível, és a folyamatos felfedezés izgalma is jellemzi.
Őshaza és név: A név az ógörög ‘a-‘ (nem) és ‘lokos’ (hely) szavakból eredve a növény nehezen meghatározható helyzetére utalhat. A nemzetség mintegy 90 faja Délkelet-Ázsia és Kelet-Ausztrália trópusi esőerdeiben őshonos. A legismertebb faj, az Alocasia macrorrhizos (óriás elefántfül) hatalmas, 90 cm-t is elérő, szív alakú leveleiről kapta magyar nevét.
Felhasználása a múltban: A Fülöp-szigetektől Pápua Új-Guineáig az emberek a növény gumós gyökereit használták fel. Fontos táplálékforrásként szolgált, bár alapos főzés nélkül mérgező, hiszen kalcium-oxalát kristályokat tartalmaz, amelyek a száj és a torok nyálkahártyáját károsíthatják.
Felfedezése a nyugati világban: Az Alocasia a 19. századi növényvadászok egyik legnagyobb fogása volt. Az 1860-as években a kontyvirágfélékért rajongó angol gyűjtők Borneó dzsungeleiben bukkantak az első fajokra. A leveleinek ezüstös erezetű, bársonyos mintázata azonnal a gyűjtők és a korabeli konzervatóriumok, korai terráriumok kedvencévé tették.
Újrafelfedezés a modern korban: A 2000-es években a Fülöp-szigeteki hobbi-növényvadászok új fajok százait fedezték fel, legyőzve ezzel a szakembereket. Ma az Alocasia a szobanövény-gyűjtők egyik legkeresettebb nemzetsége. A fekete, bársonyos levelű ‘Black Velvet’, a fémes színű ‘Dragon Scale’ és a filigrán mintájú ‘Jacklyn’ fajtákért a gyűjtők akár sok ezer dollárt is fizetnek. A rendkívüli levélszínek és textúrák miatt a „drágakő-növények” (jewel alocasias) külön kategóriát alkotnak.